100. fejezet - biztos halál...

Na itt vagyok, ahogy ígértem. Nagyjából már mindent megköszöntem, és elbúcsúztam az utószóban, de majd a végén még kicsit írok. Hosszú bejegyzésnek bizonyul, ugyanis a komijaitokra elég hosszúak lesznek a válaszok... xd na pusszancs:*
ui.: ÚJ BLOG! :))  
ui.2: az utószóhoz válaszoltam hozzászólásban :D 

Petra Poszonyi: nem akartalak megsiratni, ne haragudj! :/ nem akartam veszekedéssel befejezni, mert úgy tényleg nincs béke, és szerintem így jobb lesz... nem kellett rá sokat várnod, itt is van :) még egy biztos, többre nem esküszöm :$ KÖSZÖNÖM, HOGY VELEM VOLTÁL!
Gréta Pete: deeeee:'( sajnos késő! :/ nem, szerencsére nem Baba<3 hát azért vicces volt a vihogásom :) xd nekem bőven elég a rövid is, de még az is, ha nem komizol csak élőben mondod el, hiszen velem fogod elolvasni! :* KÖSZÖNÖM, HOGY VELEM VOLTÁL!
Kingucy Tomlinson: nem akarok senkit megsiratni! :/ nem akartam úgy, de még itt a befejező rész, minden lehet! :)) köszönöm :) :** <3 KÖSZÖNÖM, HOGY VELEM VOLTÁL!
Barbara Pistai: sajnálom! és azt is, hogy sajnálod, hogy így lesz vége... te voltál az egyetlen, akinek féltem mindig a reakciójától a végénél.. de remélem tetszeni fog :)) KÖSZÖNÖM, HOGY VELEM VOLTÁL!
Óffi07: többször is végig olvastam a komidat, és mindig bekönnyeztem rajta. Nem fogok neked mondatonként válaszolni, de mindent köszönöm! Sajnálom, ha ezzel valakit megbántok, de bizton állítom, te voltál a legjobb olvasóm! <3 és ezt a komment is állítja.. fantasztikus blog? ne hülyéskedj... fantasztikus lány? nagyon szépen köszönöm, de ez sem igaz :) és hát köszönöm, hogy őszintén leírtad mit gondoltál először, ezért is nagyon hálás vagyok! nem is akarok megszabadulni tőled, várom azt a komit! :* ÉN KÖSZÖNÖM, HOGY VELEM VOLTÁL!
Pal Bianka: tőled is bocsi, nem akartalak megríkatni! :( nekem az jó, amit magadból írsz :D vicces látvány lehet, de én is ezt csináltam, mikor olvastam a komikat! :)) Emily hal meg? csak figyeld ezt a részt! ;) hát igen, igyekeztem a mindennapi részekkel, bizton állíthatom, hogy izgalmasat is próbáltam írni... sajnálom, Niall lesz a főszereplője a következő blognak, és ezért is bocsánatot kérek! hát az utolsó rész.. mit is tudnék róla mondani? szerintem megpróbáltam nem unalmasra írni :)) köszönöm, szeretem magamból kiírni az érzéseimet :) írtam már egy novellát, de majd még írok ha szeretnéd, csak nem ide, azt majd a másik blogomra :D én is imádlak téged, és köszönöm :* KÖSZÖNÖM, HOGY VELEM VOLTÁL!
gumicukor:*: szia! :) semmi gond, megint csak kicsit aggódtam, hogy na a Rebi hova tűnt :D sajnálom, hogy emiatt rosszul voltál :( hát nekem most jobb a depi.. :) semmi gond, köszönöm :)) köszi, de a következő Niallos lesz, bocsi :/ :* KÖSZÖNÖM, HOGY VELEM VOLTÁL!  


*Emily*
-És amikor a veszekedéseinkre gondolok, összeszorult a szívem. Olyan, mintha egy hatalmas fal lenne közöttünk, amit semmi és senki nem tud lerombolni... - magyaráztam el érzéseimet a pszichológusomnak, de sírni már nem tudtam. Két hónap telt el Louis halála óta, de nem tudtam feldolgozni, így ide kell járnom.
-Milyen érzés most, nélküle lenni? - tette fel következő, eszement kérdését.
-Maga szerint? Hiányzik... az életem unalmas nélküle, sőt már nem is élet! Felesleges úgy felkelnem mindennap, hogy nem fekszik mellettem. Hogy nem ölelhetem át. Tegnap lett volna az esküvőnk! - motyogtam az utolsó mondatot. Az orvos közelebb lépett, majd átölelt. Nem tudom, hogy ez valamilyen terápiás dolog volt, vagy csak meg akart nyugtatni.
-Most menjen haza, és pihenjen le! - kérte. Bólintottam, majd összeszedtem a cuccaimat.
-Viszlát. - köszönt el az orvos.
-Olyan nem lesz többet... - suttogtam halkan és kiléptem az ajtón, és a kórházból is kimentem. Erős téli napunk volt, ugyanis a hó néhol méterekben állt. Ezért utálom a telet... hideg van, hó és még egyedül is érzem magam. A napjaim mostanában abból állnak, hogy felelek, bejövök a pszichológusomhoz és hazamegyek. Semmi több... de a mai napot másra terveztem. Egészen másra! Kicsit sétálgattam a városban, szerencsére jól fel voltam öltözve.

Először a Tower Brigehoz mentem. Sokszor jártunk itt Louissal, hiszen a kilátás a folyóra gyönyörű. Nagy nehezen felmásztam a híd egyik szárnyára, és leültem a tetejére, lábamat pedig lefelé lógattam.

Ha nem foglalom le magam mindennap, akkor mindig eszembe jut Louis... elgondolkozom rajta, hogy vajon ő mit tenne az én helyemben? Mit tenne, ha én feküdnék most egy koporsóban, a föld alatt? Mit tenne, ha ő lenne száműzve erre a helyre, amit az emberek földnek és életnek neveznek. Sokkal boldogabb lennék a másvilágon...
-Szia! - köszönt nekem valaki, aki le is ült mellém. Oldalra fordítottam a fejem, Niall volt az. Apropó a fiúk... a One Direction természetesen feloszlott.. Louis nélkül a banda, nem banda.
-Szia Niall... - köszöntem halkan, majd megint a folyóra tereltem figyelmemet.
-Figyelj Emily! - kezdte Niall és kezét az enyémre tette. Kezünkre néztem, majd rezzenéstelen arccal vissza a folyóra. -Tudom, hogy hiányzik. Hidd el, hogy nekünk is, de nem teheted tönkre magad! Sem lelkileg, sem fizikailag.
-Szellemileg már úgy is pocsék vagyok! - vágtam a szavába.
-Jobb lesz, ha most hazakísérlek és lenyugszol. Állt fel, és karomnál fogva engem is fel akart húzni, de kezemet kitéptem az övéi közül.
-Nem megyek haza... csak hagyjatok békén! - vágtam neki, mire lehajtotta a fejét.
-Sajnálom, hogy így állsz hozzá a dolgokhoz, de akkor szia Emily! - köszönt el, és elment. Tudom, hogy hülyeséget csináltam, de most magányra van szükségem, csak simán egyedül akarok lenni. Még pár percig, talán óráig a hídnál csücsültem, majd elindultam haza. De semmi kedvem nem volt anyuék mindennapi vigasztalásához, így máshova mentem. Ez a hely pedig Louis régi háza volt. Tudtam, hogy régen hol tartotta a pótkulcsot, és ez most sem volt másképp. Megtaláltam a szőnyeg alatt. Kinyitottam az ajtót, és beléptem a házba. Egyből végigjártam a házat, és végigsimítottam az összes falon, majd az erkélyre mentem, és leültem a perem szélére.

Ugrani?












Sokszor elgondolkozom rajta, hogy nem lenne egyszerű innen kiugrani? Hiszen egy tízemeletes panelház tetején vagyok, egyből meghalnék. De nem.. én ahhoz nem vagyok elég bátor! Sóhajtva mentem vissza a házba. Először Louis szobájába mentem, és sajnos elsírtam magam. Nem akartam sírni, de nem tudtam visszatartani a könnyeimet, mikor az első csókunkra gondoltam, ami Doncasterben csattant el. Az eslő együttlétünkre, ami ezen az ágyon történt, amin éppen ülök. Sírva borultam az ágyra, majd egy párnát tettem a szám elé. Nem akartam üvölteni, de a mellkasomban egy szorító érzés volt, ami csak akkor tűnt el onnan, mikor végleg kikiabáltam magam.
-Miért hagytál itt? - ordítottam sírva az ég felé. Biztos voltam benne, hogy Louis odakerült.. -Miért nem maradtál velem? - kérdeztem már halkan, és visszadőltem az ágyra. Sírógörcs jött rám, ami órák múlva sem múlott el, de végül álomba sírtam magam.
Reggel napsütésre ébredtem, ami furcsa volt télen, és a szememet is nagyon zavarta. Felkeltem, és szomorúan láttam, hogy minden olyan, mint tegnap volt. Se Louis nem jött vissza, se én nem haltam meg. Az ablakhoz lépkedtem, és elhúztam a függönyt, eltakarva ezzel a napot. Nem igazán szeretem mostanában a fényt. Semmihez sem volt kedvem, ezért ma az orvosomhoz sem mentem be. Csak Louis régi dolgait és emlékeit nézegettem. Mindig mindenről Doncaster jutott eszembe, mivel minden ott kezdődött. Elmerültek bennem a "Mi lett volna, ha...?" kérdések is. Mi lett volna, ha nem én viszem át a pitét Louiséknak? Mi lett volna, ha nem jön haza pont akkor Louis? Mi lett volna, ha Eleanor még mindig vele lenne? A gondolataimat az éles fejfájás zavarta meg. Kimentem a konyhába, de fájdalomcsillapítót nem találtam. Ennek ellenére nyugtatót igen. Kivettem az egész doboz gyógyszert a szekrényből és az alkoholos szekrényhez léptem, ahonnan egy Jack Daniel's kacsintott vissza rám. Két 'pajtásommal' bementem Louis szobájába, és lefeküdtem az ágyára. Bevettem az első szem kis nyugtatót, majd ittam rá egy kortyot. Biztos halál volt...

A gyógyszerek egyre gyorsabban fogytak, és az üvegnek is láttam már az alját. Szédülni kezdtem, ekkor éreztem, hogy itt a vég. Értem is eljött az a bizonyos csuklyás fazon, az én ajtómon is kopogtatott. Szinte már alig éreztem valamit, mikor megpillantottam magam előtt Louis arcát. Természetesen csak egy ábránd. Tisztán kivehető volt arca, férfias vonásai, és elképesztően jóképű arca, amibe úgy beleszerettem. Fejét szaporán csóválta, jelezve ezzel, hogy nem akarja, hogy ott legyek. Velem akart lenni, de nem annak árán, hogy én is meghalok. Én viszont meg akartam halni... nagyon is.
-Most már örökké együtt leszünk Louis! - suttogtam halkan mosolyogva, és egyre közelebb kerültem a lebegő ábrándomhoz, ami egyre boldogabbá tett. Végül elértem őt, és már én sem éreztem semmit. Ez lenne a halál? Egy még nagyobb üresség, mint a szerelem nélküli élet? Egyet biztosan tudok... az én történetem a túl világon folytatódik Louis Tomlinsonnal, aki az elsőnek és utolsónak lopta el a szívemet...

Tudjátok miért a depit választottam...? Ki írtam magamból a fájdalmaimat, és sokkal jobban érzem magam! :) sokszor belecsempésztem egy kis érzésemet, esetleg mozzanatomat. Ne úgy értsétek ezt, hogy engem megerőszakoltak... stb. Csak kicsit voltam benne :) és a végére még egyszer megköszönnék minden fajta törődést! Soha nem felejtelek el titeket! :* 
~Ne búsulj, hogy vége... örülj, hogy megtörtént!  
"Az írónőtök"! 

#Utószó

Ne, ne gördítsetek lefelé... még nincs kint a 100. rész, de most írom meg az utószót, mert tudom, hogy utána nem olvasnátok el. Hát akkor hol is kezdjem? Talán ott, hogy nagyon sajnálom, hogy csalódás okoztam mindenkinek... hogy halál lett, hogy depi end. És mindezt sajnálom, először én sem így akartam, de én így képzeltem el. Szóval ne haragudjatok, és el ne felejtsétek, hogy van még egy rész, amit délután felteszek! :* 
ui.: az utolsó részhez érkezett komikra én is hozzászólásban fogok válaszolni.
Akkor egy kis közlendő is jöjjön. A blognak 15 rendszeres olvasója, és majdnem 17 000 (ami lehet, hogy meg lesz még ma) oldalmegjelenítése volt. Ha nekem november 18-án (ekkor kezdtem a blogot) valaki azt mondja, hogy ilyen 'sikeres' lesz, akkor talán kiröhögöm.. köszönöm, mert ez mind nektek köszönhető :*
És akkor a végére... nagyon büszke vagyok! Nem, nem magamra, rátok! Amennyire izgatottan vártátok ti a részeket, én annyira izgatott voltam a komik végett. Hihetetlen érzéssel töltött el, ha valaki feliratkozott. Rossz volt, mikor becsmérlő kritikát kaptam, amikor valaki leiratkozott... de ezt túlszárnyalja mindaz, amit előtte írtam. A legjobb az egészben, hogy barátokat szereztem. Nem szeretnék kiemelni senkit sem, mindenki tudja magáról, ha szokott velem beszélni! 
Na akkor délután jelenkezem :*

99. fejezet - ennek már örökre vége!

Hát megjöttem azzal a résszel, amit szerintem senki nem várt.. igazából ez a vége, a 100. fejezet csak egy lezáró rész. De azért azt is várjátok meg, hiszen anélkül nem kerek a történet! :) tehát senkit ne tévesszen meg a rész vége, LESZ MÉG 1 RÉSZ HOLNAP! Puszi :* 

Kingucy Tomlinson: köszönöm :) ne bántsd szegényt! :/ xd hát mivel ez az utolsó előtti rész, nem nagyon tudja rendbe hozni, de talán mégis :) majd mindjárt meglátod! :* szeretem így befejezni... :)) :* <33
Barbara Pistai: ilyen is kell.. :) majd meglátod :D köszönöm ^^
Pal Bianka: köszii:D <3 majd hamarosan meglátod :) hát arra sajnos már nincs idő, hogy az esküvőt beletegyem! :( de azt gondoltam ez érezhető volt :D na mi az? áruld el nekünk is lécci :$ xd nem szeretnék senkit sem megsiratni, de majd meglátjuk, hogy sírni fogtok-e :* gyorsan hoztam :3
Petra Pozsonyi: sajnos nem, de remélem így is tetszeni fog :) itt van :D siettem :**
Óffi07: pedig szeretem izgalmasan befejezni :)) köszönöm <3 igen, ilyen is kell, de hát már úgy is csak egy lezáró rész lesz :/ neked meg eggyel több :p xd :* <3 #hahanembajazblöö xd :)

*Emily*
Ideges voltam, nem is kicsit. Ugyanis az újság, amit Niall hozzám vágott, az a Fame magazin volt, aminek a címlapján én és Niall voltunk. Ezt a képet tegnap csináltunk, amit Nialler fel is tett később Twitter-re.

A címlapon ez a szöveg állt:
"Emily Parker lecserélte Louis Tomlinsont?"
Idegesen fordítottam a harmadik oldalra, mert ott volt a cikk. Pár perc alatt végigolvastam a hazugságokkal összehordott sorokat, majd Niall mellé álltam dühöngeni.
"Emily Parker lecserélte Louis Tomlinsont?
Még pedig Niall Horanra, a One Direction másik énekesére. A tegnapi délután folyamán Louis Tomlinson és barátnője az egyik kávézóban veszekedtek. A veszekedés tárgya a hamarosan következő esküvőjük volt, amit Louis a "rossz ötlet volt eljegyezni téged" mondatával fedett fel a sajtó előtt. Ezután Emily sírva rohant ki a kávézóból. Szemtanúk szerint az 1D házához ment, ahol a délután további részét Niall Horannál töltötte. Egy közös képet is csináltak, ami még aznap este a híres közösségi oldalon, a Twitter-en landolt." - írta a Fame magazin. Idegesen dobtam el magamtól az újságot, majd a hajamba túrtam.
-Most mi legyen? - kérdeztem értetlenül. Nialltól vártam a választ, de csak megrázta a fejét, majd hozzátette:
-Halvány lila dunsztom sincs! - túrt ő is a hajába. Pár perc gondolkozás után felkaptam az újságot és rohanni kezdtem. Niall egy kis ideig kiabált utánam, de mikor már az utca végén tartottam, befejezte. Nem igazán érdekelt, hogy most milyen a kapcsolatom Louissal, de ezt az újságot látnia kell. Pár perc futás után Lou lakásához értem, és egyből csengettem.

*Louis*
Reggel arra ébredtem, hogy valaki a csengőn lóg. Tegnap este nem igazán volt kedvem hazamenni, így eljöttem a saját lakásomra. Egy sóhajtás keretében kinyitottam az ajtót. Meglepődve láttam, hogy Emily áll a bejárat másik oldalán, kezében egy újsággal, lihegve.
-Ezt.. lát-nod... kell! - nyögte ki nagy nehezen. Beengedtem, és a konyhába mentünk. Öntöttem két pohár kávét és leültem Emmel szemben. Felém nyújtotta az újságot, amit egyből olvasni kezdtem, majd elképedve láttam, hogy Emily valóban Niallal töltötte az éjszakát, ugyanis az ő ruhája volt rajta.
-Ez igaz? - kérdeztem hidegen.
-Hogy gondoltad? Louis én téged szeretlek! Tudom, hogy tegnap összevesztünk, de nem kellett volna ilyen apróságon összekapni! Ne haragudj rám... - ült közelebb, mire elmosolyodtam.
-Te ne haragudj, hogy olyanokat vágtam a fejedhez, nem gondoltam komolyan! Szeretlek téged.. - suttogtam az utolsó mondatot, majd megcsókoltam. Zsebemből előhalásztam az eljegyzési gyűrűt, és visszahúztam az ujjára.
****************
-Akkor szent a béke? - kérdezte nevetve Niall, mire Emilyvel egyszerre bólintottunk. Már a közös házban voltunk mindenkivel, és valamilyen unalmas filmet néztünk.
-Oké... nincs itthon semmi kaja! Louis takarodj vásárolni! - jött ki a konyhából Niall, mikor már vége volt a filmnek, és csak beszélgettünk.
-De miért én? - kérdeztem feladóan.
-Mert téged láttalak meg először! - röhögte el magát, majd leült mellém, és egy "Na.. menj már!" fejjel nézett rám. Sóhajtva felkeltem, felvettem a pulóverem és elindultam volna, de Emily az ajtóban visszahúzott.

*Emily*
-Louis.. szeretlek! - öleltem meg szorosan. Éreztem, hogy ezt most el kell neki mondanom, hogy tudja.
-Én is! - nevetett fel, majd szorosan magához húzott. Pár percig így álltunk, mikor eltolt magától. -Na megyek, szia! - nyomott egy apró puszit a számra, de elkaptam ajkait és a legutolsó csókot leheltem szájára. Levegőhiányban váltunk el, majd mosolyogva távozott. Az utolsó mosoly, melyet felém villantott... érzem!
-Elment. - mentem be a többiekhez. Innentől kezdve már nem volt olyan jó a hangulat, mindenki érzett valami frusztrálót a levegőben.
Louis már vagy egy órája elment, mikor a telefonom csörögni kezdett. A nappaliban lévő éjjeliszekrényhez lépkedtem, és leolvastam az "Ismeretlen" feliratot.
-Igen? - szóltam bele, mikor végre felvettem a telefont. Kezem remegett, éreztem, hogy baj lesz.
-Emily Parkerrel beszélek? - kérdezte egy rekedtes, szinte kifulladt hang.
-I-igen.. - dadogtam halkan.
-Kérem jöjjön a Westfield Street-re! A barátja, Louis Tomlinson megsérült! - tájékoztatott, mire kiesett a kezemből a telefon. A fiúk csak néztek rám, mint borjú az új kapura.
-Mi-mi történt? - kérdezte Harry... ő is megérezte.
-Lou-Louis.. autó... autóbalesetet szenvedett! - sírtam el magam a végére. A fiúk egyből 'betuszkoltak' a kocsiba, és nagy nehezen kiszedték belőlem, hogy hova kell menni. Mire odaértünk már besötétedett. Amint kiszálltam a kocsiból, a mentőautóhoz siettem. Ekkor közölték velem életem legrosszabb hírét: Louis nem fogja túlélni a balesetet. De végül beengedtek hozzá. Louis bent feküdt egy hordágyon, és már alig volt eszméleténél. Egyből mellé léptem és a kezéért nyúltam.
-Nem hagyhatsz itt! - folyt le egy könnycsepp az arcomon.
-Sajnálom... nagyon szeretlek Emily Parker! És a fiúkat is, el ne felejtsd ezt átadni nekik! - suttogta mosolyogva.

*Louis*
Amint eljöttem otthonról éreztem valami furcsa érzést. Amint kilépetem az ajtón, máris hiányzott Emily. Nem éreztem még soha olyat, mint akkor, abban a pillanatban... olyasfajta félelmet, ami rosszabb mindennél. A fájdalomnál, a viszonzatlan szerelemnél, a gyásznál.. mindennél. Végül nagy nehezen beültem a kocsiba, és elindultam a boltba. Fél óra alatt rendesen bevásároltam, és visszaindultam, a fiúkkal közös házunkba. Útközben azonban, mikor meghallottam egy szirénát -ami rendőrségi sziréna volt-, arrébb szerettem volna állni, de már késő volt. Az az autó, amit a rendőrség üldözött, belém jött, és egyenesen az út széléhez taszított engem. Elsötétült minden. A következő kép, ami beugrik, az Emily. Emily, amint belép a mentőkocsiba, és közlik vele, hogy nem élem túl a balesetet. Ekkor tudatosult bennem, hogy pár percem van hátra.
-Nem hagyhatsz itt! - folyt le egy könnycsepp barátnőm arcán, amit szívesen letöröltem volna, de nem tudtam... mozdulni sem tudtam.
-Sajnálom... nagyon szeretlek Emily Parker! És a fiúkat is, el ne felejtsd ezt átadni nekik! - suttogtam halkan, mosolyogva.
-Én is szeretlek Louis és átadom, de most pihenned kell! Jobban leszel, tudom! - emelte kezemet az arcához, én viszont megráztam a fejemet.
-Emlékszel, amikor Harrynek azt mondtuk, hogy ami el fog minket választani az nem ő, hanem a halál lesz? - kérdeztem mosolyogva, mire aprót bólintott. -Na látod, igazunk volt! - nevettem fel cinikusan. Soha nem értettem, hogy az emberek miért mosolyognak akkor, ha az utolsó szavaikat mondják. De most tudatosult bennem. Azért mosolyognak, mert tudják, hogy őket már nem érheti baj. Azért, mert biztonságban érzik magukat, és a szeretteiket is.
-Nem Louis.. nem halhatsz meg! - kiabált Emily, de ekkor elsötétült minden. Csak annyit éreztem, hogy barátnőm sírva borul már élettelen testemre, és a mentősök próbálják elválasztani tőlem. Ezután már semmit nem éreztem... én már nem éltem! A kapcsolatunknak örökre vége...

98. fejezet - rossz ötlet volt...

Jó reggelt! :* sajnálom, de most olyan leamortizált állapotban vagyok, hogy nem lesznek kielégítőek a komiválaszaim. Ugyanis egész éjjel egy szemhunyásnyit nem aludtam! :/ de ez az én hibám, nem untatlak titeket :) ma szeretnék még egy részt hozni, de ez tőletek és a komik számától függ, tehát hajrá azokkal a koomikkal! :*

Óffi07: jaaaj de jó :D xd mert nekem az a rész nem tetszett :) köszönöm :* fúú, hát a Josh :o :33 xd igen, te voltált az egyik, aki az elejétől fogva mindig velem volt <3 *köszönöm fej* xd :) igen, ebben igazad van, a részeket minél hamarabb hozom ^^ neked is :* <3 #húúúnekemelégarövidis <3 <3
Barbara Pistai: akkor jó :) köszönöm *--* itt is van :D
Netti: WOW! ezek azok voltak :33 köszönöm :) hát már nem igazán akarok veszekedést, bár ebben is az van xd és, hogy Josht lefogják-e, azt majd meglátod :) igen, 'csak' 100 részes lesz... hát a mindjárt az terveim szerint vagy holnap (bár húsvétkor nem szeretném) vagy kedd :) de tovább biztos nem lesz... :$ igen, eljön a vége sajnos mindennek :/ KÖSZÖNÖM SZÉPEN NETTI! <3 igen, beszéltünk ^^ ui.: köszönöm <3 hozom a részeket és a blog linkjét az utolsó rész alatt megtaláljátok majd :) :3 pusszancs:* ui.: hát próbáltam minél kedveltebb személlyé tenni így a végére :3
Kingucy Tomlinson: hát igen, ilyen is kell... :)) köszönöm ^^ hát nem tudhatta mi van xdd :D igaz, szép lenne, meg is nézném :'') de meg ám :** <33
Petra Pozsonyi: köszönöm, mint mindig *...* gyorsan hoztam, és ma két részt tervezek :3 szerencsére nekem is az van! *.*
Pal Bianka: semmi gond, de a Misibácsin szakadtam >.< xdd köszönöm, én meg téged! :* gyorsan hoztam:3 ui.: az :'D xd és valahogy gondoltam, hogy nem Misibácsit akartál, de hahotáztam ^^ :$ igen, nagyjából megszoktam :* 

*Louis*
Szimpla idegesség gyötört, hogy a rendőrség járkál a ház körül, és a barátnőmnek bármi baja eshet egy őrült miatt. A gondolati idegesség hamarosan teljes, látszó idegességgé alakult, mikor hatalmas ajtócsapódást és kiabálást hallottam. Erre Emily is felébredt, majd egyből magához szorított.
-Kérlek, mondd, hogy nem ő az... - suttogta halkan, és szorosan hozzám simult.
-Fogalmam sincs.. - válaszoltam én is halkan, majd közel húztam magamhoz. Éreztetek már olyat, hogy csak arra a bizonyos csuklyás fazonra vártok? Arra az érzésre, amit mindenki olyan rossznak gondol, és rossznak ír le... a halálra. Ekkor nyitódott az ajtó, és egy rendőr lépett be rajta. Akkora kő esett le a szívemről, hogy szinte féltem, hogy a körülöttem lévő emberek meghallják.
-Elnézést, de Josh eltűnt, megszökött a börtönből! - mondta, mire az a bizonyos kő visszakúszott eredeti helyére.
Már vagy fél órája ülhettünk a szobában, és beszélgettünk. Szimplán féltünk kimenni abból a mesevilágból, amit itt teremtettünk magunknak. Hamarosan egy hatalmas lövést hallottunk, mire Emily összerezzent a karjaimban. Mindketten felkeltünk és félve, összekulcsolt ujjakkal léptünk ki az udvarra, ugyanis onnan jöttek a hangok. Emily egyből sírni kezdett és vállamba túrta fejét, mikor meglátta mi történt. Annak ellenére, hogy Josh feküdt a földön, a lábán egy lőtt sebbel, elég rossz látvány volt.

*Emily*
Hetek teltek már el, mióta Josht börtönbe vitték. De már mindennek vége örökre.. hogy miért vagyok ebben olyan biztos? Azért, mert Josh öngyilkos lett... nem tudta feldolgozni, hogy megint börtönbe került.
-Kicsim, kérlek gyere már! - kiáltott fel anyu az emeltre. Anyuék is tudják már, hogy Louissal összeházasodunk, ugyanis most esküvői ruhát megyünk venni. Szerencsére már az időpontot is kitűztük barátommal, ami pontosan két hónap múlva lesz.
-Adjatok még fél órát! - kiáltottam vissza, mert még igazából fel sem öltöztem. Nagy sóhajtásokat hallottam a földszintről, mire felnevettem. Az ablakhoz léptem, ahol egyből elhúztam a függönyt. Hihetetlenül jó idő volt, ami furcsa, ugyanis Londonban vagyok, sőt ősz van. Az őszi nap sugarai egyből megcsapták arcomat. Elmosolyodtam, ugyanis a kedvem időjárástól és hőmérséklettől függő, ami most az egekbe szökött.
-Itt is vagyok, mehetünk! - lépkedtem le mosolyogva a lépcsőn, miután kiválasztottam egy lenge őszi ruhát, és magamra aggattam.

-Gyönyörű vagy, mint mindig! - ölelt magához Tony.
-Köszönöm! - öleltem vissza mosolyogva. Most az egész család együtt megy ruhát vásárolni: anyu, Peter, Tony, Louis és én. Apropó Tony.. már szinte megszoktam, hogy köztünk van valami olyan kapcsolat, ami mással soha sem volt. Tony nekem olyan, mintha a 'lelki szemetesem' lenne... mindent tud rólam. Miután befejeztük a 'testvéri' szeretet kinyilvánítását, elindultunk. London leghíresebb ruhatervezőjének üzletébe mentünk. Szebbnél szebb esküvői ruhák tárultak szemem elé, a fejemet is alig bírtam kapkodni, mikor anyu, vagy éppen Peter odaszólt, hogy nézzem meg azt a ruhát is. Anyu csillogó szemekkel válogatott a ruhák között, tényleg olyannak éreztem, mintha a harmadik esküvőjére készülne. Végül egy olyan ruha mellett döntöttünk, ami Louisnak és nekem is tetszik. Louisnak azért, mert eléggé mélyen dekoltált, nekem pedig azért, mert Louisnak is. Felpróbáltam a ruhát, és a tükör elé álltam.
-Gyönyörű vagy kicsim! - csillogott anyu szeme, mikor meglátott a ruhában.
-Igen, szerintem is. - dicsért meg Peter is.
-Egyetértek! - kontrázta Tony. Egyedül Louis nem alkotott véleményt. Kezdtem félni, hogy talán nem tetszik neki a ruha.
-Louis! Neked nem tetszik? - kérdeztem, és megint a tükör felé fordultam, de nekem igazán tetszett.

-Hogy nem tetszik? - lépett hozzám közelebb és kezeit a derekamra csúsztatta. -Ha ezt veszed fel az esküvőnkön, akkor ez a végére a földön végzi! Mondjuk mindegy, hogy mit veszel fel, mert az úgyis a földön végzi. - kacsintott mosolyogva, majd megcsókolt. Anyuék mosolyog nézték végig a 'nyálcserénket'. Végül megvettük a ruhát, anyuék pedig hazamentek.

*Louis*
Tonyék hazamentek, minket pedig a városban hagytak, hogy egy kávé mellett megbeszéljük az esküvő helyszínét, mert ez még nincs meg. Beültünk egy Starbucksba, és rendeltünk egy cappucinot.

-Ragaszkodom hozzá, hogy a Westinster apátságba legyen az esküvő! - szabta a határokat Emily, mikor a kávénkat iszogatva, egy katalógust nézegettünk London templomaival feltüntetve.
-Rendben, ahogy te szeretnéd kicsim! - válaszoltam mosolyogva. -És a lakodalom hol legyen?
-Funky Buddha! - adott egy ötletet, majd belekortyolt a kávéjába.
-Túl bulizós hely.. - mondtam. Elkezdtünk veszekedni a lakodalom helyszínén, de nem is ez volt szerintem a veszekedés lényege, ugyanis a végén már mindent egymás fejéhez vágtunk.
-Rossz ötlet volt eljegyezni téged! - kiabáltam, de egyből meg is bántam, mert a szám elé kaptam a kezem. Emily szemei ekkor már kisírtak voltak, ujjáról pedig levette az eljegyzési gyűrűt.
-Legalább kiderült a véleményed még az esküvő előtt! - suttogta halkan, majd a gyűrűt letette elém az asztalra, és kifutott a kávézóból.

*Emily*
Mikor kiértem a kávézóból, már rendesen sírtam. Tudom, hogy Louis nem gondolta komolyan azokat, amiket mondott, de nekem mégis nagyon rosszul estek. Amint kiléptem az ajtón, elkezdett szakadni az eső. De legalább nem látja senki, hogy sírok. Egyből a 1D ház felé vettem az irányt, egészen addig csak futottam. Szerencsére Niall nyitott ajtót, és csak ő volt otthon.
-Hééé, Mily mi a baj? - kérdezte értetlenül, mikor ajtót nyitott, majd egyből behúzott a szobájába. Hozott nekem egy törölközőt és leültetett az ágyra, majd ő is leült mellém. Elkezdtem neki mesélni, hogy mi is történt, de sokszor elsírtam magam.
-És most itt vagyok! - fejeztem be, mikor már nem sírtam. Úgy éreztem, hogy könnycsatornáim bezárultak, nem tudnék már sírni.
-Biztos, hogy nem gondolta komolyan! - ölelt magához Niall.
-Tudom, de akkor is rosszul esett! - suttogtam halkan. Rossz volt a megérésem, és megint sírni kezdtem.
-Na jó, ebből elég! Bemész a fürdőszobába, megmosakodsz, rendbe szeded magad, és átöltözöl! - dobott hozzám egy melegítőnadrágot és egy pólót, természetesen egy pulóverrel egyetemben. Sóhajtottam és kérését teljesítve bementem a fürdőbe. Gyorsan megmosakodtam és átöltöztem, közben pedig lenyugodtam, majd kimentem a fürdőből.
Már csak annyira emlékszem, hogy miután kijöttem a fürdőszobából, hamar elaludtam Nialler karjaiban. Reggel arra ébredtem fel, hogy valaki benyit a szobába. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és egy ideges Niallal találtam szembe magam.
-Mennyi az idő? És baj van? - kérdeztem sorba.
-Reggel 10 fele.. és igen, nagy baj van! - mondta, majd felém mutatott egy újságot, minek elolvasása után én is olyan ideges lettem, mint Niall.

97. fejezet - soha nem lesz rendben semmi sem

Hali! :) itt a következő rész, remélem ez is tetszeni fog :) mondjuk ez kicsit unalmas -és szerintem ez az eddigi legrosszabb-, mert már nem tudok kitalálni semmit sem! :( de azért még 3 fejezetet hozok nektek ezen kívül :) az egyik barátnőm azt kérte, hogy hozzak képet Christine-ről... hát itt van, valahogy így képzeljétek el :)
ui.: a következő részt lehet, hogy este meghozom, majd meglátjuk :) na puszi:*

,,Csak egy kislány vagyok a nagyvilágban, aki próbál

 találni valakit, akit szerethet." - Marilyn Monroe 

Christine :)











Petra Pozsonyi: köszi :)) siettem, ahogy tudtam :D aki kíváncsi hamar megöregszik! :*
Barbara Pistai: te szent isten, azért annyira nem izgalmas xdd köszi *--* akkor jó, én is szeretem, csak régen voltam már :/ xd
Óffi07: akkor jó :) nem igaz, hogy 1 napot nem lehet birni rész nélkül xd de örülök neki, hogy szereted <3 elvonási tünetek? wow... xd köszönöm :) én is örülök :D igen tudom, képeket is láttam róla, és meg is van a véleményem azokról a rajongókról, akik Niall miatt odapofátlankodtak. Niall sírt is :/ <3 ugye? xd #hahaköszi <3 <3 
Kingucy Tomlinson: anyám engem is :o xd köszönöm :D majd meglátod mi lesz :* szegény fejed :/ xdd siettem :* <3 <3 
Pal Bianka: köszi *.* nem tudom, de ha mégis tetszik, akkor ne haragudj! <3 igen elég egy rövid komi, csak nem tudom.. xd hát a végén még mekkora csattanó lesz.. csak annak nem igazán fogtok örülni :)) köszönöm*-* gyorsan hozam :** és igen, elég hosszú! :) itt van! :33 ^^ 

*Louis*
Reggel a csengőre ébredtem. Fogalmam sem volt, hogy ki az, de pillanatokkal később meghallottam barátnőm hangját, amint átveszi a postástól a levelet. Miután becsukódott az ajtó, kicsit még feküdtem az ágyban, majd kimentem a konyhába, ahol megtaláltam a barátnőmet. Könnyes szemmel ült az egyik széken, és egy kis papírfecnit olvasott. Tekintetem az asztalra kúszott, ahol a tegnapi koszorúslány ruhája össze volt vagdosva. Egyből a keze után nyúltam, hogy elvegyem a levelet, de összecsukta kezeit. Leguggoltam elé, kezemet pedig végigsimítottam az egyik combján.
-Kérlek, hadd nézzem meg! - mosolyogtam rá lágy hangon, mire kinyitotta kezeit, de a fejét lehajtotta. Elvettem tőle a papírt, és kinyitottam.
"Jobb lesz, ha kicsit jobban vigyázol magadra, és a családodra! 
-J" - ez állt a papíron. Természetesen egyből leszűrtem, hogy a J az Josht jelent.
-Ezt nem hiszem el! - csaptam az asztalra. Soha nem zavart, ha engem akarnak bántani szavakkal vagy tettekkel, de ha a szeretteimet, akkor arra nagyon dühös tudtam lenni. -Ennek börtönbe kéne lennie! - dühöngtem tovább, de Emily mögém lépett.
-Nyugodj meg kérlek. - suttogta halkan, de hangja elcsuklott a végére.
-Hogy kérheted, hogy nyugodjak meg? Ez az elmebeteg tegnap a házatokban járt, pedig a börtönbe kellett volna lennie! - folytattam a kiabálást, de Em ellépett előlem és a telefonját kezdet el nyomkodni, majd a füléhez emelte. Sorba felhívott mindenkit, de senki nem vette fel.
-Kérlek menjünk el hozzánk! - kérte, én pedig azonnal elmentem öltözni. Mire kiértem Emily már könnyes szemekkel szorongatta a papírt, és olvasta újra meg újra. Kivettem a kezéből a levelet, letettem az asztalra, majd letöröltem könnyeit. Összekulcsoltam kezeinket, és elindultunk a kocsihoz.

*Emily*
Pár perc múlva a házunkhoz értünk. Próbáltam higgadt maradni, és felkészülni mindenre, amit ott láthatok, hiszen Josh bármire képes lehet. Louis kiszállt az autóból és nekem is kinyitotta az ajtót. Megfogta a kezem, biztatóan rám mosolygott, és bementünk. Kinyitottam az ajtót, és ezt láttam, amire nem készültem fel. Ugyanis az egyetlen egy dolog, amire nem készültem fel az az, hogy mindenki békésen sütögeti a reggelit a konyhába. A mindenki alatt pedig valóban mindenkit értek, mert itt volt anyu, apu, Peter, Christine és még Tony és a barátnője, Ella is.
-Jó reggelt! - mosolyodtam el. Mindenki odajött sorba megölelni engem, hiszen nagyon aggódtak értem, mert elmentem.
-Beszélhetnék veled Emily? - kérdezte Christine. Nagyot nyeltem és aprót bólintottam. Felmentünk a szobámba, én pedig vittem magammal a ruhát is a dobozban. Amint betettem magam mögött az ajtót, Christine egyből beszélni kezdett.
-Kérlek ne haragudj, hogy elvettem tőled az apukádat.. én nem akartam, de.. szeretem Tomast! Pont miattad nem mentünk el nászútra.. - nézett le rám, ugyanis én ültem, ő pedig állt. Ekkor kedveltem meg őt.. olyanét kért bocsánatot, amit el sem követett.
-Semmi gond! És elmehettetek volna. - mosolyogtam rá. -Inkább te ne haragudj rám! - nyújtottam felé a dobozt. Amint meglátta az összevágott ruhát, a feje elvörösödött, és nagyon ideges lett.
-Ez meg mit jelentsen? Oké, hogy nem tetszett a ruha, de megmondtam, hogy épségben szeretném visszakapni! - vágta hozzám elég idegesen. Nem szóltam semmit, csak elővettem a levelet -amit még akkor tettem el, mielőtt elindultunk-, és a kezébe csúsztattam. Mikor elolvasta, először megnyugodott, majd ugyanolyan ideges lett, mint előtte... talán jobban!
-Ezt közölni kell a szüleiddel! - indult volna ki, de megfogtam a kezét.
-Majd én és Louis.. - mondtam, mire bólintott és végleg kimentünk. Már mindenki az asztalnál ült és palacsintát evett. Louis mellé ültem le és én is majszolni kezdtem a finomabbnál finomabb töltelékekkel megtöltött reggelit.
****************
-Várjatok! - kértem anyuékat, mielőtt felálltak volna az asztaltól.
-Baj van kicsim? - kérdezte egyből apu.
-Az nem kifejezés.. - suttogta halkan Christine. Kivettem a zsebemből a papírt és odaadtam apunak. Hangosan felolvasta, mire  megint egy könny csordult végig az arcomon. Engem és Louist felküldtek a szobámba, ők pedig azt hiszem felhívták a rendőrséget.
-Minden rendben lesz kicsim! - ölelt át hátulról Louis, mikor az ablakon nézegettem ki.
-Soha... soha nem lesz rendben semmi sem. - sírtam el magam, miután felé fordultam és fejemet a vállába temettem.
-De igen.. - ölelt még szorosabban magához, majd államnál fogva felhajtotta fejemet és megcsókolt. Lábujjhegyre álltam, hogy vissza tudjam csókolni. Louis az ágy felé kezdett húzni, majd lefektetett és -csókunkat megszakítva- befeküdt mellém, és átölelt oldalról.
-Fáradt vagyok.. - kuncogtam, Louis pedig felnevetett.
-Akkor aludj.. vigyázok rád! - suttogta a fülembe, majd utoljára megcsókolt, engem pedig elraboltak az álommanók.

*Louis*
Emily pár perc múlva el is aludt, én pedig csendben és mosolyogva hallgattam szuszogását, és néztem, ahogy mellkasa megemelkedik minden egyes lélegzetvételnél. Belegondoltam, hogy itt és most az életemet tartom a kezemben, akinek bármikor valami baja eshet egy őrült miatt. Elkapott egy fajta idegesség, mire Emily megmozdult. Először nem értettem miért, majd rájöttem, hogy véletlen megszorítottam a barátnőmet. Kicsit lenyugodtam, mikor szirénát hallottam a ház előtti utcáról. Még pedig rendőrségi szirénát...

96. fejezet - a titokzatos hozomány

Bocsi, hogy csak most hozom, de nem gyűlt össze még 7 komment sem.. amiért kicsit szomorú vagyok, de ez a mai legkisebb problémám! :) na de most itt a rész, és remélem ez azért tetszeni fog :D az eleje kicsit unalmas, mivel csak az esküvői formalitásokról szól, de úgy gondoltam azért ezt is leírom *--* na puszi:*

Lia: haha te vagy! :3 kösziiiii (sok i-vel) igen az vagy, de nem baj <3 :)
Óffi07: iiiiiiiiiiiiiiiiiii! :3 köszi :) igen, nekem is nagyon tetszik :D nem, az nem ér xdd köszönöm <3 <3 #Zsófiiiénistéged! <3 bocsi, hogy tegnap nem írtam face-n, majd ma :)
Petra Pozsonyi: köszi *...* és szerintem is :D itt is van <33
Kingucy Tomlinson: köszi :) nem kell ijedezni, már csak jót akarok nektek! <3 itt is van, és bocsi, hogy sokat kellett várnod :( :*
Barbara Pistai: nekem is :o <3 és itt is van ... :))
Pal Bianka: köszi:3 hát azért, mert szerintem ez cuki :) de nem baj, hogy nem komiztál, észrevettem, hogy neked most már nem annyira tetszik a történet a vége felé, de semmi gond :D itt van! :) te malac xdd :* semmi gond.. :)) 

*Emily*
Mindenki bement, mi pedig hárman -ugyanis ennyien voltunk koszorúslányok- kint vártuk a menyasszonyt. Sajnos egyik lányt sem ismertem, de gondolom apu sem. Christine perceken belül megérkezett. Amint kiszállt a kocsiból, elámultam. Hófehér, földre omló esküvői ruhája hihetetlenül gyönyörű volt. Kétpántos felsőrésze, hullámos alja -amit egy masni fogott össze hátul- még gyönyörűbbé tette a ruhát.

A sminkje is csodálatosan nézett ki, amit információm szerint anyu készített el neki. Elhaladt mellettünk, biztatóan rám mosolygott, majd megindult, mi pedig követtük. Odaért apu elé, megfogta egyik kezét, és együtt a pap felé fordultak.
-Kedves jegyespár! Eljöttetek, hogy az Úr megpecsételje és megszentelje szívetek szeretetét. Feleljetek tehát az egyház kérdéseire! - kezdet a pap, majd apu felé fordult. -Tomas Parker! Ígéred, hogy tisztelni és szeretni fogod a feleségedet, míg a halál el nem választ?
-Ígérem! - válaszolt apu határozottan.
-Elfogadod-e gyermekeidet, akikkel Isten megajándékozza házasságod? Ígéred, hogy Krisztusnak és az ő egyházi törvényei szerint neveled őket? - tette fel következő kérdéseit.
-Elfogadom és ígérem! - válaszolt apu, a pap pedig a menyasszony felé fordult.
-Christine Roberts! Ígéred, hogy tisztelni és szeretni fogod a férjedet, míg a halál el nem választ?
-Ígérem! - villantott egy hatalmas mosolyt Christ, amivel még szebbé tette ruházatát.
-Elfogadod-e gyermekeidet, akikkel Isten megajándékozza házasságod? Ígéred, hogy Krisztusnak és az ő egyházi törvényei szerint neveled őket? - kérdezte, mire Christine a kislánya felé fordult, elmosolyodott, majd válaszolt.
-Elfogadom és ígérem!
-Kedves jegyespár! Forduljatok egymás felé, majd válaszoljatok a következő kérdésekre. - kérte, mire apuék egymással szembe fordultak. Tomas Parker, akarod-e feleségül venni az itt jelenlévő Christine Robertset?
-Akarom!
-Christine Roberts, akarsz-e férjül menni az itt jelenlévő Tomas Parkerhez?
-Akarok!
-A házasságotokat érvényesnek nyilvánítom Isten színe előtt! Ti pedig testvéreim legyetek tanúi ennek a köteléknek! Amit Isten megköttetett, azt ember szét ne válassza! Megcsókolhatod a menyasszonyt! - fordult a pap apu felé, aki nem tétlenkedett, egyből közelebb lépett és megcsókolta a feleségét. Mindenki ujjongani kezdett, nekem viszont egy könnycsepp gördült le az arcomon. De csak egy, többet nem engedtem, azt az egyet is letöröltem. Nekem ő nincs többé... 
******************
Amint kiértünk a templomból, én Louis kocsijához szaladtam. Nem akartam anyuékkal menni a lakodalomba, hiszen tudom, hogy útközben elsírom magam. Megvártam Louist. Mikor ideért, egy kicsit meglepődött, de egyből beleegyezett, hogy vele menjek.
-Olyan rossz volt látni... - folyt le egy könnycsepp az arcomon, de -ahogy az előzőt- ezt is letöröltem.
-Nyugodj meg oké? - tette kezét a combomra, de egyből eltoltam onnan, mire kérdőn nézett rám.
-Nem volt szó a szünet végéről.. - suttogtam halkan. Az esküvő előtt nem akartam erre terelni a témát. Louis elhúzta kezét, és az útra figyelt. Csendesen telt az út, míg odaértünk a hotelba, ahol a lakodalom lesz. Barátom kiszállt, amint odaértünk és nekem is ajtót nyitott. Christine kérésére abban a ruhában maradtam egész este, pedig ki nem állhatom.

*Louis*
Az egész lakodalom alatt egy szót sem beszéltem Emilyvel, mert ő végig Tonyval volt, én pedig nem akartam őket zavarni. Éppen kimentem a teraszra, hogy kicsit egyedül legyek, mikor megpillantottam Emilyt. A korlátnál támaszkodott és valamin látszólag nagyon gondolkozott, mert nem vette észre, hogy kimentem. Mögé osontam és kezemet a derekára csúsztattam.
-Tudtad, hogy te vagy itt a legszebb koszorús lány? - suttogtam a fülébe, majd egy apró csókot nyomtam a nyakára. Felém fordult, de szemei nem tükröztek semmi érzelmet. -Még mindig szünetelünk.. tudom.. oké! - léptem távolabb tőle, de megrázta a fejét és magához húzott, majd megcsókolt.
-Idióta vagy Louis Tomlinson! - nevette el magát, majd fejét vállamba fúrta.
-Szeretlek Emily. - öleltem szorosan magamhoz.
-Én is.. - mosolyodott el, de egyből el is tűnt a mosoly az arcáról, mikor az újdonsült pár nevetgélve lépett ki az ajtón. -Menjünk haza! Látni sem bírom őket.. - suttogta a fülembe barátnőm, mire bólintottam. A kocsihoz mentünk, és először Emilyékhez mentünk, mert elmondása szerint a ruhájának semmi baja nem lehet, így átcseréli.  Miután felvett egy másik ruhát, elindultunk a saját lakásomra. Percek alatt odaértünk.
Emily egész este, sőt talán még éjjel is csak sírt, és sírt. Nem tudtam nagyon vigasztalni, hiszen nem tudom milyen érzés ez neki. Olyan hajnali 3 körül elaludt, én pedig pár perc múlva követtem példáját. 

*Emily*
-Nem hiszem el, hogy feleségül vette! - ez volt az utolsó mondat, amit -talán már félálomban- kimondtam, mielőtt elaludtam. Semmi másra nem is emlékszem, csak arra, hogy Louis pár nyugtató szót mondd, majd teste elnehezedik, tehát ő is elalszik.
Reggel arra ébredtem fel, hogy fázom. Pedig még hideg sem volt a szobában, hiszen az ablakok csukva, a takaró pedig rajtunk. Kimásztam Louis mellől és a fürdőbe mentem. Egyből a tükörbe néztem, amit nem igazán kellett volna, hiszen a látvány nem volt valami természetesnek nevezhető. A hajam úgy állt, mint egy szénakazal, az arcom beesett és sápadt volt, és a szemeim pirosak. Nem hagyhattam, hogy egy esküvő ennyire tönkretegyen. Elhatároztam, hogy lezuhanyzok, hajat mosok, és tűrhető állapotba szedem magam, míg Louis felkel. Kerestem egy ruhát barátom szekrényében, amit még régebben hagytam itt.

Egy törölköző és a ruha kísértében visszamentem a fürdőbe, és beálltam a zuhany alá. Pár percig csak hagytam magamra folyatni a kellemes hőmérsékletű vizet. Sokszor segít egy jó meleg zuhany a felejtésben, vagy ha csak egy kis nyugalomra vágyok. Ilyenkor kikapcsol az agyam, nem gondolok a rossz dolgokra, csak elképzelem magam egy másik világban, ahol csak boldogság van. Felszabadító érzés.
Fél órán belül végeztem a zuhanyzással és a hajam megmosásával. Magamra tekertem egy törölközőt és megszárítottam szinte derekamig érő, egyenes, szőkésbarna hajamat, majd felöltöztem. A látvány már sokkal jobb volt, mikor a tükör elé álltam. Mosolyogva mentem ki a konyhába, hogy készítsek valami reggelit kettőnknek, ugyanis barátom még nagyban húzta a lóbőrt. Ekkor csengettek. Értetlenül indultam meg az ajtóhoz, hogy kinyissam, mivel még csak reggel 8 óra van.
-Jó napot! Ezt Emily Parkernek hoztam, kérem itt írja alá! - nyújtott felém egy dobozt, majd egy papirost a postás.
-Köszönöm! - vettem el, miután a papírra firkantottam az aláírásom. Becsutam az ajtót, és a dobozzal a kezemben visszaindultam a konyhába. Leültem az asztalhoz és kicsomagoltam a hozományt. Amint megláttam a tegnapi koszorúslány ruhámat összevagdosva, a szám elé kaptam. Hiszen ez tegnap még otthon volt. A ruha mellett találtam egy cetlit, amit egyből ki is bontottam.
"Jobb lesz, ha kicsit jobban vigyázol magadra, és a családodra! 
-J" - ez állt a papíron. Ekkor Louis jött ki a szobából, és a kezemért nyúlt, amit egyből összecsuktam, nehogy meglássa, mégis mit kaptam.

95. fejezet - szebb vagy, mint egy barbie baba!

Helloka! :** ma megint kicsit korán jöttem, de remélem ez nem baj :) egyre kevesebb írni valóm lesz, ami eléggé elszomorít, de a 100 rész az már nem kevés :D boldog és büszke is vagyok egyben, hogy ennyit sikerült megírnom.. de mindegy is! na akkor jó olvasást! :* <3
ui.: ne haragudjatok a követelőzésért, de ezért a részért elég sokat dolgoztam, és szeretnék egy kicsit több komit látni, mint 6 *.* nagyon jó lenne, persze én annak is örülök, ha néhányan komiztok :))

Petra Pozsonyi: köszönöm :) és ezt most azért hosszú lett :D de ezt ők nem tudják.. haha:3 siettem, ma kicsit korábban hoztam, mint szoktam *.*
Barbara Pistai: nem baj az:D nem is kicsit.. xdd na azt látod elhiszem.. hidd el, én is! :33
Óffi07: köszönöm :) :)<3 gonosz feladatokat.. xd köszönöm, örülök, hogy tetszett *-* #énishiddel:$ <3 hahii:3
Pal Bianka: ittvan!!!!:Dxd
Netti: hát látod :) tudom, hogy dilis vagyok ^^ de úgy szeretem húzni az agyatokat :) igen, kicsit szemetek .. xd én is imádom őket ^^ :$ <3 puszi :* ui.: egyet mondok.. soha többet ne egyél csokit kérlek! xdd és én is szeretlek téged <3 és én is szeretem a Magic-et, de legjobban a She's not afaraid-ot *----* az lesz a következő blogom címe :) szeretem ezt a becenevet ^^
Kingucy Tomlinson: az is jó :D hidd el, én sem vagyok valami eszes xd köszönöm :) és nem, nem kell szőkén értetlenkedned xd :** <3

*Emily*
Sajnos Louis volt az, aki benyitott. Először nagy szemekkel nézett, majd -mintha eszébe jutott volna valami- komor lett a kedve.
-Louis én.. - kezdtem, de becsapta maga mögött az ajtót, és itt hagyott minket.
-Ez meg mi volt? - kérdezte értetlenül Harry.
-Hát gondolom azt hitte, hogy izé.. öhm.. érted! - vakartam meg a tarkóm, és éreztem, hogy elpirulok.
-Nem nézhet ilyen féregnek. A legjobb haverom! - állt fel ingerülten, majd magára vette a ruháit és elment, le a nappaliba. Sóhajtva keltem ki az ágyból, én is felvettem a tegnapi ruhámat, és Harryt követve először a nappaliba mentem. Töltöttem magamnak egy pohár italt és bevettem egy fájdalomcsillapítót is.
-Nem hiszem, hogy azt gondolta, hogy lefeküdtünk! - huppantam le a kanapéra, Hazz mellé.
-Akkor miért rohant el? - kérdezte értetlenül, de ekkor meghallottunk egy hangot mögülünk, így egyszerre kaptunk felé a tekintetünket.
-Nem emlékeztek semmire sem, igaz? - jött le a lépcsőn Louis, és leült közénk.
-Csak annyira, hogy Emily megcsókolt. - mondta Harry, én pedig bólogattam, jelezve ezzel, hogy igen, én is ennyire emlékszem.
-A játék végén azt a feladatot kaptad, - fordult itt felém. -hogy aludj Harryvel, fehérneműben! - válaszolt, és elcsuklott a hangja. -Azt nem tudom, hogy este mit csináltatok. - tett hozzá halkan.
-Louis én.. nem feküdnék le Emilyvel.. a barátnőd! - próbálta nyugtatni Harry.
-Hiszek nektek.. - mondta halkan, amivel engem és Harryt is meglepte. Nem szóltunk semmit, Louis pedig felment az emeletre. Ajtócsapódást hallottunk, tehát bement a szobájába. Egy szó nélkül felálltam, és mentem volna barátom után, de Harold közbeszólt.
-Békítsd ám ki! - kacsintott, mire elmosolyodtam és bólintottam, majd végleg felmentem Louis szobájába.
-Bejöhetek? - dugtam be a fejem a szobaajtó. Louis a telefonját bújta, de amint meglátott elmosolyodott és az ágyra dobta a telefont.
-Gyere! - mutatott az ágyra, maga mellé. Féloldalasan befeküdtem, ő pedig átölelte a derekamat, fejét pedig a nyakamba temette.
-Nem emlékszem semmire... de bizton ígérhetem, hogy nem történt köztünk semmi. - fordultam felé.
-Én tényleg hiszek nektek... csak gondolkozási időre van szükségem! - mondta, mire ledermedtem.
-Min akarsz gondolkozni? - hajtottam le a fejem.
-Harryn.. a barátságunkon. Kicsit többet szeretnék vele lenni. Tarthatnánk egy kis szünetet? - kérdezte, én pedig egyből ráemeltem a tekintetem. Meg akartam szólalni, de egy hang sem jött ki a torkomon. Ezt látva Louis tovább folytatta. -Nem hónapokra és hetekre gondolok! Csak pár nap..
-De... de miért?
-Tudod milyen rossz volt látni, hogy Harryvel csókolózol, és reggel mellette ébredsz! Tudod mennyire fájt, hogy miután 5 percig egymással voltunk elfoglalva, utána te az ő szájában kutakodsz? - sorolta lehajtott fejjel, és egy könnycsepp gördült ki a szeméből.
-Ne haragudj! Megértelek, ezért most megyek is! - keltem fel. Nem tudtam mit csináljak, menjek vagy esetleg megöleljem. Végül egy szimpla "szia" mellett döntöttem.
-Várj! - húzott vissza a kezemnél fogva, majd egészen közel simult hozzám. -Attól én még szeretlek! Csak pár nap.. - nyomott puszit a szám sarkába. Elmosolyodtam, és még egyszer elköszöntem tőle, majd végleg elmentem.

*Louis*
Fél órával azután, hogy Emily elment, én is lementem a többiekhez.
-Ugye nem hagytad elmenni? Ugye nem szakítottatok? - támadt le egyből Harry.
-Nem, csak szünetet tartunk! - mondtam, és ezzel lezártam a témát. Bevettem egy fájdalomcsillapítót, mert iszonyúan fájt a fejem. A gyógyszer percek múlva hatni kezdett, a fájdalom már nem volt olyan feszítő. Viszont a szívemben nagy űr lézengett, de nem kereshettem Emilyt, hiszen én kértem szünetet.
**************
-Mi az, hogy szünetet tartatok? - rontott be a szobámba Harry, olyan este 7 fele.
-Szünetet tartunk! - vontam vállat, de belülről korántsem volt ilyen könnyű kimondani.
-De miért? - kérdezte, és leült az ágyamra.
-Mert kicsit többet akartam veled lenni! - mosolyogtam rá.
-Ahhoz képest itt ülsz a szobádban. - nevette el magát. -Menj el hozzá, és kérj bocsánatot, béküljetek ki!
-De nem vesztünk össze... és nem megyek, majd valamikor találkozunk. - mondtam.
-Mi az, hogy valamikor? Hol van az a Louis Tomlinson, aki annyira szerelmes volt a barátnőjébe, hogy hanyagolta a legjobb barátját? - kérdezte szinte már ordítva. Lehajtott fejjel ültem, és vártam, hogy kimenjen. -Szánalmas vagy.. - vágta hozzám, majd végleg kiment. Elgondolkoztam, de arra jutottam, hogy akármennyire is szánalmas a viselkedésem, kell nekem most pár nap egyedüllét.

*1 héttel később*
-Srácok, én elmentem! - jöttem le a lépcsőn.
-Húú, de kicsípte magát Mr. Tomlinson! - röhögött Niall, mikor meglátott, célozva ezzel a fekete öltönyömre.
-Miért.. te mibe mennél egy esküvőre? - kérdeztem értetlenül.
-Jogos! - mondta, és lehuppant a kanapéra, a többiek pedig követték a példáját. Harry kikísért az ajtóig.
-Akkor most vége a szünetnek? - kérdezte nagy mosollyal.
-Nem tudom Harry.. fogalmam sincs mi fog kisülni ebből az estéből! - sóhajtottam, majd elköszöntem a barátomtól és beültem a kocsiba. Nem kellet sokat utaznom, hiszen itt Londonban lesz az esküvő, amit nem is értettem. Pár perc alatt a Westminsteri apátsághoz értem, ahol már rengeteg kocsi állt.

Kiszálltam az autóból, és ekkor megpillantottam Elizat, Petert, és a barátnőmet. Vagyis őt nem láttam, csak a hangját hallottam, még távolról is.
-Én nem szállok ki ebben a ruhában! - nyavalygott, mire nevetve odamentem.
-Jó napot! - köszöntem mosolyogva az ott álló szülőknek. Ekkor Tony lépett ki a kocsi egyik ajtaján, a másik pedig még csukva volt, azon keresztül könyörögtek a barátnőmnek.
-Louis! - dugta ki fejét mosolyogva a lehúzott ablakon Emily.
-Szia kicsim! Elmondod, hogy miért nem szállsz ki? - kérdeztem és mellkasomon összefontam kezeimet.  
-Nagyon fess vagy! - röhögte el magát. -Amúgy meg azért, mert Christine egy eléggé undorító ruhát választott, amiben úgy nézek ki, mint egy barbie baba!
-Hadd döntsem el én, hogy hogy nézel ki.. oké? - nyújtottam neki a kezemet. Megrázta fejét, és felhúzta az ablakot. -Mi a baja a ruhájával? - fordultam Peter és Eliza felé.
-Túl 'habos-babos'! - mutatta az idézőjeleket az anyuka. Mosolyogva megráztam a fejem, majd tovább vártam, hogy égre kijöjjön.

*Emily*
-Miért nem szállsz ki? Szerintem gyönyörű a ruhád. - biztatott mosolyogva Tony.
-Mert olyan idiótán néz ki! - forgattam a szemeimet, és továbbra is csendben tűrtem anyuék könyörgését.
-Jó napot! - hallottam meg Louis hangját, mire a szívem egyre hevesebben kezdett el verni. Már nagyon hiányzott a barátom, de nem gondoltam volna, hogy eljön, hiszen egész héten nem keresett. Tony sóhajtva kiszállt a kocsiból.
-Louis! - dugtam ki a fejem -de csak és kizárólag a fejem- az éppen most lehúzott ablakon.
-Szia kicsim! Elmondod, hogy miért nem szállsz ki? - kérdezte, mellkasán összefont kezekkel. A kicsim szó hallatán elmosolyodtam, majd válaszoltam.
-Nagyon fess vagy! - röhögtem el magam. -Amúgy meg azért, mert Christine egy eléggé undorító ruhát választott, amiben úgy nézek ki, mint egy barbie baba!
-Hadd döntsem el én, hogy hogy nézel ki.. oké? - nyújtotta kezét, az ablakon keresztül. Durcásan megráztam a fejem, és felhúztam az ablakot. Pár perc múlva valaki kinyitotta az ajtót. Összerezzentem, és aput láttam meg magam előtt.
-Kicsim, kérlek gyere ki! - nyújtotta kezét.
-A jó büdös francba, hogy nem zártam be azt az ajtót! - sóhajtottam. Apu elnevette magát, és jelentőségteljesen a kezére nézett. Egy nagy levegővétel után elfogadtam a kezét, és kiléptem az ajtón.
-Még hogy úgy nézel ki, mint egy barbie baba! - nevetett Tony, mire kinyújtottam a nyelvemet.
-Louis hol van? - kérdeztem ijedten, mert azt hittem elment.
-Megunt várni, és bement a templomba! - rántott vállat apu, de egy apró huncut mosoly az arcán volt.
-Azt hittem legalább megvár! - biggyesztettem le ajkaimat.
-Komolyan nem bízol bennem? - lépett elő mosolyogva a kocsi mögötti fa mellől.
-Louis! - ugrottam a nyakába, ő pedig mosolyogva eltolt magától és végigmért. Narancssárga uszályos ruhám láthatólag tetszett neki. A hajam kontyba volt, Louis még így szerencsére soha nem látott. A csuklómon egy virágfüzért díszelgett.




















-Szebb vagy, mint egy barbie baba drágám! - csókolt meg hosszan, mire mindenki ujjongani kezdett.
-Na jó gyerekek, ma az én esküvőm van, szóval befelé! - terelt be mindenkit apu az apátságba, mielőtt a menyasszony megérkezett volna. Nekünk, koszorúslányoknak ugyebár kint kellett maradni, hogy bekísérjük majd Chritinet. Mosolyogva vártam, és fogalmam sem volt, hogy milyen izgalmas estének nézek elébe.